A háromnegyed évszázada létező magyar szinkronszakma a filmkészítés egyik háttérterületéből művészeti ágazattá nőtte ki magát Magyarországon a kezdeti időkben és ennek megfelelően elnyerte a kritika és a közönség elismerését. A piaci lehetőségek kiszélesedésével majd fokozatosan elveszítette azt és mára már azok száma nő rohamosan, akik inkább eredeti nyelven nézik a filmeket, minthogy a magyar változatot válasszák. Ennek egyik lehetséges magyarázata a minőségromlás. De mitől lesz minőségi, mitől lesz eladható egy szinkron?
A szinkronizálás egy sokszor bírált eljárás, amely párhuzamosan fejlődött a filmgyártással; a hangosfilm megjelenése hívta életre és a játékfilm nemzetközi gyarapodása táplálta. Míg bizonyos nemzeteknél az évtizedek során teljesen eltűnt vagy ki sem fejlődött a filmes produktumok különböző nyelvekre történő átültetése, addig Magyarországon a televíziózás megszilárdulásával és elterjedésével fontos szerepre tett szert. Fénykorát a Pannónia Filmstúdió működése alatt élte és annak kettéválásával majd megszűnésével gyökeres változáson ment keresztül. A megrendelők és az őket kiszolgáló szinkronstúdiók számának erőteljes növekedése negatív hatást gyakorolt a minőségre és ennek következtében a közönség szimpátiájára is. Maga a hangosfilm megszületése is komoly vitákat váltott ki 1929-ben egyébként világszerte, a nemzetközi filmek problémája pedig csak olaj volt a tűzre. Magyarországon a hang elterjedését sikeresebben fogadták, a zenés filmek népszerűsége miatt.[1] A szinkronszakma megítélését tekintve a mai tendencia viszont az - főként internetes felületekre és megnyilatkozásokra támaszkodva állítom -, hogy a közönség egy része kifejezetten szinkronellenes álláspontot képvisel és a külföldről érkező műsorszámokat kizárólag eredeti nyelven – magyar vagy angol felirattal kiegészítve – hajlandó csak megtekinteni.[2] Ez a réteg mindig is jelen volt, de egyre inkább nő a számuk napjainkban. Azt a tézist igyekszem bizonyítani, hogy ennek hátterében a szinkron minőségének megváltozása áll.
De vajon mit tekinthetünk minőségnek a szinkronban? Solecki Janka, szinkronizáló színésznő úgy véli, hogy minőségi az a szinkron, amely sem az értelmét, sem a hangulatát nem torzítja az eredeti dialógnak. Egyszerre pontos, a fület nem sértő magyar szöveg jön létre általa, ugyanakkor újraalkotja az eredeti tartalmat is - mind a fordító-dramaturg, mind pedig az előadók oldaláról.[3] Véleményem szerint a minőség megváltozásának vizsgálatánál három kulcstényezőt kell figyelembe venni: a szakmaiságot, illetve az eljárásra fordított pénz és idő mennyiségének hányadosát.
A szakmaiság kérdése
A szinkronszakmát – mint más szakmákat is – számos probléma feszíti, melyek együttesen eredményezik a kvalitásbeli változást. Az első és legfontosabb, hogy a szakmai háttér megfelelő legyen.[4] Ehhez arra van szükség, hogy azok, akik kezei közül kikerül egy film szinkronja, az első lépéstől az utolsóig hozzáértő, képzett szakemberek legyenek. Ezért érdemes részletesen is végigvenni, hogy ki mindenki felel azért, hogy a kedvenc sorozatunk jó vagy éppen rossz magyar szinkronnal kerüljön a képernyőnkre. "Egy rossz szövegből nem lehet jó szinkront csinálni, De rossz színészválasztással vagy rossz hangmérnöki munkával sem.[5]”
A munkafolyamat első szakemberi lépcsője a szinkrondramaturg. Nem elegendő, ha egy film magyarul beszél, fontos, hogy a dramaturg vissza tudja adni az eredeti hangulatát és közvetíteni kívánt üzenetét, valamint saját szókincsével olyan fordítást hozzon létre, amellyel a legkevésbé csorbítja a műalkotást. A fordítónak saját anyanyelvét kell alaposan ismernie ahhoz, hogy a stílusrétegek, a szólásmódok, a szókészlet minél nagyobb gazdagságából válogathassa ki a legkifejezőbbet. E mellett Dallos Szilvia, a szinkronizálással foglalkozó könyv szerzője azt vallja, hogy nagyfokú és sokrétű műveltséggel, elmélyült történelmi és irodalmi ismeretekkel kell rendelkeznie, mert a film az élet bármely területéről meríthet ihletet. Így például az egykor nagy népszerűségnek örvendő Dallas című sorozat szövegírójának el kellett merülnie a lótenyésztés, a rodeó vagy épp a tőzsde világában, és alapfogalmait úgy továbbítania a nagyközönségnek, hogy annak ne tűnjön túlságosan szakszövegnek. Egy jól szinkronizált film esetében fel sem tűnik, hogy más nyelven szólalnak meg benne, mint az eredetiben. Úgy kell megszerkeszteni a szereplők mondatait, hogy a hangsúlyos szavak a gesztusokra essenek, a szöveg illeszkedjen az arcjátékhoz. Példának okáért, amikor egy amerikai film színészének ajka az angol „All right” szavakat formálja, akkor nem az ajakmozgást kell úgy alakítani, hogy a magyarhoz hasonló legyen, hanem a dramaturg olyan magyar szinonimákat keres, amelyeknek képzéséhez hasonló szájmozgás szükséges, mint az angoléhoz. Erre az egész munkára manapság a szinkrondramaturgoknak két-három napjuk van. De minden a megrendelőtől függ, mert, ha jó munkát szeretne, akkor hagy rá elegendő időt és nem sajnálja a pénzt sem. Az egyik leghíresebb magyar dramaturgunk, akinek alapvetésein keresztül oktatják ma is ezt a szakmát, dr. Harsing Lajos. De méltán elismert szakember külföldön is a fiatal Speier Dávid, akinek nevéhez fűződik például a Jégkorszak, a Shrek vagy az Amerikai szépség magyar szövege.
A legösszetettebb tevékenység a rendezőre hárul. A legfontosabb, hogy ismerje a filmet, amelyen dolgozik. Régen színész- és stábvetítéseken nézték át együtt az adott produkciót, de ma már csak arra van idő és lehetőség, hogy a szinkronrendező térképezze fel az egészet – a szinkronrendező-asszisztens segítségével. De a színésznek, aki a hangját adja, nincs alkalma minderre; ő az adott munkanapon látja először a szövegét és mondja fel azonnal, ahogy a kezébe kapja a példányát. A rendező másik fontos feladata a szereposztás. Ezt rengeteg szempont befolyásolja, rendezőnként eltér, hogy mi a mérvadó. Ilyen meghatározó tényező lehet a külső hasonlóság, mert például egy zömök testalkatú, középidős külföldi színész feltételezhetően hasonló módon képzi a hangot, mint azonos külső jegyekkel rendelkező magyar kollégája. Legtöbbször az életkor is irányadó - egy huszonéves magyar színésznőt ritkán kérnek fel kétszerannyi idős nemzetközi kollégájának szinkronizálására, de nem kizáró ok a válogatásnál. Vannak ugyanakkor olyan nagyköltségvetésű, várhatóan magas bevételt hozó külföldi produkciók, amelyeknek a szereposztása nem Magyarországon dől el. A szinkronstúdió kiküldi „castingra” a szerepre legalkalmasabbnak gondolt három-négy színész hangmintáját és az adott országban egy gép választja ki, hogy melyik közelíti meg leginkább az eredetit. Ezen filmek sorába tartozik A Gyűrűk Ura is[6] és így kapta meg például Csőre Gábor Zsákos Frodó szerepét. E mellett nem írott, de hallgatólagos szabály, hogy az olyan színészek, akiket a közönség egy bizonyos magyar hanggal szokott meg, őt is kapják. Erre különösen ki van élezve a néző és nagy felháborodás szokott lenni, ha például Bruce Willis-re nem Dörner Györgyöt vagy Jim Carrey-re nem Kerekes Józsefet osztják (ahogy történt mondjuk a Lemony Snicket – A balszerencse áradása című film esetében is).[7]
Általában a szinkronrendező vagy a rendezőasszisztens bontja tekercsekre a dramaturg által lefordított szöveget, amellyel később a gyártásvezető dolgozik. A szinkronrendezőnek fontos szerepe van abban, hogy egyfajta szűrőként megakadályozza a magyartalanságok, az aszinkronitások, rossz névkiejtések, trágárságok, pongyolaságok, a rossz hangzásvilág, az éneklős, nyafogó hanghordozások képernyőre kerülését; ő felelős a minőségért. Egyfajta összetartó erőnek kell lennie, hogy segítse a csoportmunka kialakulását.[8]
A gyártásvezető feladatköre szintén összetett. Ő készíti el az úgy nevezett „krumplis listát”. Ez egyfajta táblázat, amelybe vízszintesen a tekercsek számát, függőlegesen pedig a szereplőneveket írja fel megjelenési sorrendben. Ha egy tekercsben szerepel egy adott karakter, akkor a karakter nevének sorába, a megfelelő tekercshez tesz egy kis karikát (krumplit). Így áll össze, hogy kinek hány tekercse van, kit kivel lehet közösen venni, stb. A szinkronrendező szereposztásjelöltjeivel a gyártásvezető veszi fel a kapcsolatot, egyeztet időpontot velük („lediszponálja” őket). Ahogy kialakul, hogy kinek milyen alkalom felel meg, a gyártásvezető az „alapkrumpli” (az először megrajzolt táblázat) alapján elkészíti a „forgatási krumplit.” Ez is hasonló felépítésű, mint az „alapkrumpli,” de itt nem megjelenési sorrendben vannak felsorolva a szereplők, hanem a forgatási érkezési sorrend szerint.[9] Mivel a gyártásvezető egyeztet a színészekkel, vele lehet megbeszélni a felmerülő problémákat, szinte törvényszerű, hogy jó viszony alakuljon ki vele, a rátermettség és a gyors problémamegoldó készség fontos.
A hangmérnök az, akinek a kezei között születik meg a végtermék, ő felel azért, amit a néző a moziban vagy a tévében látni és hallani fog. Óriási felelősség nehezedik rá, mert hiába a jó szöveg, kiváló rendezés, remek színészválasztás és bravúros színészi megoldás, pontos szájmozgás, ha a végén nem az szól a hangszóróból, ami kívánatos lenne. A hangmérnöknek a rendező alkotótársának kell lennie; szinkronban kell dolgozniuk ahhoz, hogy a lehető legtisztább produkciót kaphassuk.
Mindaz, amit a rendező a vásznon lévő színész játékának, stílusának, karakterének megfelelően látni és hallani szeretne, amit a dramaturg az írott szó megelevenítése kapcsán érinteni, amit a hangmérnök a hang helyes elhelyezésével hallani és, amit az asszisztens és a vágó a tökéletes szinkronitás érdekében látni kíván, egy személyben a színésznek kell megvalósítania. Itt viszont hadd jegyezzem meg, hogy nincs olyan, hogy „szinkronszínész,” annak ellenére, hogy ez a köznyelvben így terjedt el. Olyan színészek vannak akik egyéb tevékenységek mellett szinkronizálnak is. Bár az igaz, hogy vannak olyanok is közöttük, akik kizárólag ebből élnek meg. A szinkronban a színész egyetlen kifejező eszköze a hang. Ha jól használja hangi adottságait, gyakorlatilag mindent meg tud jeleníteni; el tudja hitetni a nézővel, hogy az beszél, akit lát.
„A szinkron különleges színtér, ahol a színészek maszk nélkül játszanak, vetített kulisszák között élnek, a hangjukkal viselik a jelmezeket, bánnak a kellékekkel, mozognak a díszletek között.[10]” Ennek ellenére itt is nagyon fontos a színészi játék, az azonosulási készség; lényeges, hogy érzelmi töltéssel lássa el a karaktert. Sztanyiszlavszkij elméletében a színészi játék úgy születik meg, hogy a fantázia cselekvést implikál, a cselekvés elindít egy érzést és az érzésből jön létre az akció, a szó és a gesztus. Amikor a szinkronizáló színész a jelenetet látja, ezt a bizonyos érzést segít neki újra felidézni. Éppen ezért nem tekinthetjük utánzásnak a szinkronizálást.[11]
A szinkronizálás csapatmunka. Ezt pedig a benne dolgozóknak mindenkor szem előtt kell tartaniuk. A tevékenységek egymásra épülnek, nincs olyan elem, amelyet ki lehetne hagyni vagy helyettesíteni, különben sérül a műalkotás egésze.
Ugyanakkor az egyik már-már közhelyként emlegetett probléma az, hogy egyre többen kezdenek érteni a szakmához, és az éppen ezért felhígult. Sorban nyitják meg kapuikat a különböző színész, szinkrondramaturg-képző tanfolyamokat kínáló iskolák. Az már egy egészen másik kérdés, hogy az innen érkezőket mennyire fogadja be a szakma. Mert a legnagyobb esélye elhelyezkedni még mindig azoknak van, akik gyerekkoruktól fogva színészettel, szinkronnal foglalkoznak, vagy a Színház- és Filmművészeti Egyetemről érkezetteknek. A különböző gyorstalpaló szinkronképzések mellett – amelyek olcsó munkaerőt biztosítanak alapvetően a munkáltatóknak - mégis felmerül a ténylegesen szakembereket a szakmába engedő iskolák hiánya. A szinkrondramaturgok esetében nagyon kevés olyan szakmabeli van, aki ténylegesen részesült ilyen oktatásban (Magyarországon csak színi dramaturg-képzés van a Színház- és Filmművészeti Egyetemen). Előfordul, hogy a fordítást kiadják az idegen nyelvi szakos hallgatóknak ösztöndíj-kiegészítésként. Ezzel az a legnagyobb baj, hogy fordításkor nem elegendő azt szem előtt tartani, hogy szép, magyaros mondatok szülessenek, olyan szempontokat is figyelembe kell venni, hogy, jól hangzó szófordulatok beleférnek-e egy kiállásba vagy, hogy milyen korosztálynak szánják az adott produkciót. Így nyilvánvaló a szakképesítés elvárása. Ám erre jelenleg nincs lehetőség. Kifejezett szinkronrendezői szak sem létezik; a Színművészeti Egyetemen adásrendezői szak keretében lehet megtanulni az alapokat
Szinkronra való felkészítés folyt a kilencvenes évek elejéig a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ám ma már úgy kerülnek be a végzős színészek a szinkronstúdiókba, hogy maguknak kell beletanulni a szakmába egy-egy szinkronrendező segítségével.
Felgyorsult munkatempó
A másik nem elhanyagolható tényező, amely hatással van az elkészült magyar változat minőségére, az a felgyorsult munkatempó. A kereskedelmi televíziók 1997-beli megjelenése előtt a közszolgálati csatornák, a videofilmek és a mozifilmek uralták a felvevőpiacot, nem volt annyi megrendelő, mint napjainkban. Ahogy egyre többféle igényt kell kielégíteni, mindenre lényegesebben kevesebb idő jut. Solecki Janka szinkronizáló színész szerint a filmek magyarra való átültetésének gyakorlati megvalósítása esetén nem beszélhetünk klasszikus munkahétről. Előfordulhat, hogy hétvégén kell néhány órát vagy egy egész napot dolgozni úgy, hogy előtte napokig nem kaptak felkérést. Ráadásul két hétre előre szinte senki sem tud tervezni. A munkaidő függ a szereplők számától és attól is mennyit beszélnek. Woody Allen például általában sok szöveggel rendelkezik, így állandó magyar hangjának, Kern Andrásnak egy napot kell a műteremben töltenie. Egy átlagos főszerepre három-négy óra jut.[12] A sorozatokat gyakran heti-kétheti fél-egynapos etapokban veszik fel; vagyis egy alkalommal három-négy epizód magyar változatát rögzítik egyszerre. Somló Andrea, a Syncom Stúdió gyártásvezetője azt mondja, hogy ez a munkaidő elegendő arra, hogy a magyarosítás elkészüljön. Ennek az a magyarázata, hogy a korábbi években a technika fejletlensége indokolta az időtöbbletet. Ezzel szemben ma a digitális megoldásokkal megrövidült az elkészítés. Már nincs arra szükség, hogy manuálisan tekercsekre felfűzzék a filmet és ollóval vágják meg.[13] A színészek mégis gyakran említik negatív elemként a megfeszített munkatempót, amely a korlátolt időintervallum következtében alakul ki.
Az egyik kereskedelmi tv megrendelőként egy átlagos játékfilmszinkronra egy hónapot ad. Ugyanakkor előre dolgoztat. Márciusban már az őszi sorozatokat kezdik felvenni a stúdiókban. [14]
Pénzügyek
A legélesebb vita általában a bérezés körül bontakozik ki, amely egy sok tényező által befolyásolt kérdés - nem lehet pusztán a számokból kiindulni. A fizetésre vonatkozóan nincs egységes rendszer kidolgozva, melyet minden stúdió alkalmaz; szinkronizáló intézményenként eltérnek. De szakemberenként is különbözőképp alakulhat, hogy ugyanazon munkáért ki mennyi pénzt kap, mert nem egyezik például minden színművész gázsija. Mégis egy mintapélda jól mutatja a helyzet kritikus jellegét. A kilencvenes évek elején egy tekercs maximum tíz mondatból állt - egy-egy mondat jelent egy kiállást, amely a tekercs alapegysége. Egy kezdő színész akkoriban nyolcvan és száz forint között kapott egy tekercsért. A mai gyakorlat szerint egy tekercs átlagosan kétszáz forintot ér. De nőtt a szöveg mennyisége is: ma egy tekercs elérheti a tizenöt-húsz-huszonöt kiállást is (amely akár kitehet egy A4-es oldalnyi megszólalást).[15]
Az egyik kereskedelmi televízió például megrendelőként háromszáz forintot fizet egy filmpercért. Ezt az összeget kell aztán a stúdiónak elosztani a rendező, a színészek, fordítók és az egyéb magyar változaton dolgozók között. Árakat emelni azért is problematikus, mert
a megrendelő cégek szinte mindegyike külföldi tulajdonos kezében van, aki egy évre előre megszabja, hogy mennyi pénzből gazdálkodhatnak. Ehhez igazodva előre szerződést kötnek a szinkronstúdióval, és az időszak lejárta előtt nem is változtatnak a megállapodott összegeken. A stúdióknak a rendelkezésre álló keretösszegekből kell gazdálkodniuk.[16]
Ugyanakkor ahhoz, hogy szinkronmunkát vállalhasson valaki, egyéni vállalkozói igazolvánnyal kell rendelkeznie, hogy számlát tudjon adni az elvégzett szinkronfeladatról.
A fizetéseket illetően a szerzői jog kérdése is igen ingoványos terület. A felvétel megkezdése előtt a közreműködő színészeknek alá kell írniuk egy beleegyező nyilatkozatot arról, hogy lemondanak az eladott DVD-k és a televíziókban sugárzott filmek után járó jogdíjakról – amely külföldön viszont megilletné őket. Galbenisz Tomasz, színművész azért emelt szót 2007-ben és indított el egy olyan folyamatot, amely egy szinkronsztrájkot eredményezett, mert a Madagaszkár című animációs Disney film egyik betétdalát énekelte, melyért összesen huszonkétezer ötszáz forintot kapott.[17] Ezt a dalt az egyik rádió nagy sikerrel játszotta. A forgalmazok jelentős bevételre tettek szert a CD-eladásokkal és a rádiók fizette pénzzel, de a színész az összegekből egyetlen forintnyi részesedést sem kapott.
A szerzői jog kapcsán a szakmabeliek közül sokan hangsúlyozzák, hogy már azzal is meg lennének elégedve, ha a filmek végén a különböző csatornák nem vágnák le a stáblistát, hogy a néző maga dönthesse el, hogy kíváncsi-e arra, hogy kik működtek közre a magyar változatban vagy sem.[18]
Összességében elmondható, hogy a filmkészítésnek ez a különleges ága mára már elvesztette régi fényét, melynek elsősorban a minőségromlás az oka. Ugyanakkor természetesen a mai napig kerülnek ki a különböző szinkronstúdiókból olyan magas kvalitást képviselő alkotások, amelyek elnyerik a közönség tetszését. Noha valószínűleg nem egy erős szinkron miatt fognak több mozijegyet vagy DVD-t vásárolni, ha megrendelők több pénzt és időt áldoznak egy-egy szinkronmunkára,, talán a jövőben lesznek olyanok, akik a felirat helyett a magyar változat mellett döntenek kedvenc sorozatuk esetében.
Szerző: Benke Boglárka, ELTE BTK Média mesterszak, II. évfolyam, beboglarka[kukac]gmail.com
Irodalomjegyzék
Csörögi István: Szinkronkiadvány
URL: http//:www.etalonstudio.hu/
Letöltés dátuma: 2013. 05. 10.
Dallos Szilvia: Interjú Kálmán Évával In: Szinkrónika – a Magyar Szinkron és Videó Vállalat üzemi híradója, Budapest, 1987-1996. 1. évf. 1. 1987. 06. 26. pp: 6.
Dallos Szilvia: Magyar hangja – a szinkronizálás története, Budapest, Nap Kiadó, 2005.
Fehér Imre: A szinkronrendezés néhány művészi kérdése In: Tanulmányok a magyar szinkronról – Tizenkét szerző tanulmánya, Szerk. Karcsai Kulcsár István, Budapest, Filmművészeti Könyvtár, 1976. pp: 177-202.
Dr. Lohr Ferenc: Hallom a filmet, Budapest, Magvető Kiadó, 1989.
Góz Tamás: Halál a magyar szinkronra?
URL: http://emtv.blog.hu/2010/05/20/halal_a_magyar_szinkronra
Letöltés dátuma: 2013. 05. 10.
Valuska László: Megélhetési szinkron ötszázezerért
URL: http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/varad05010/
Letöltés dátuma: 2013. 05. 10.
[1] dr. Lohr Ferenc: Hallom a filmet, 229-256. o.
[2] Góz Tamás: Halál a magyar szinkronra?
URL: http://emtv.blog.hu/2010/05/20/halal_a_magyar_szinkronra
Letöltés dátuma: 2013. 05. 10.
[3] Saját interjú: Solecki Janka, színésznő, 2011. 01. 12.
[4] Dallos 2005. 130.
[5] Szinkrónika 1987. 6.
[6] Saját interjú: Láng Balázs, színművész, 2009. 08. 13.
[7] Port.hu
[8] Saját interjú: Juhász Anna, szinkronrendező, 2010. 11. 07.
[9] Saját interjú: Kemendi Balázs, szinkronrendező-asszisztens, 2009. 10. 05.
[10] Dallos 2005. 144.
[11] Tanulmányok a magyar szinkronról 1976. 175.
[12] Saját interjú: Solecki Janka, színésznő, 2011. 01. 12.
[13] Saját interjú, Somló Andrea, gyártásvezető, 2011. 02. 03.
[14] Saját interjú, 2011. 03. 09. Az interjúalany nem járult hozzá a saját és a televíziós csatorna nevének nyilvános közléséhez, melynek szinkron osztályát vezeti.
[15] Saját interjú, Somló Andrea, gyártásvezető, 2011. 03. 17.
[16] Saját interjú, 2011. 03. 09. Az interjúalany nem járult hozzá a saját és a televíziós csatorna nevének nyilvános közléséhez, melynek szinkron osztályát vezeti.
[17] Valuska László: Megélhetési szinkron ötszázezerért
URL: http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/varad05010/ Letöltés dátuma: 2013. 05. 10.
[18] Csörögi István – Szinkronkiadvány